Author: Lukács Péter

Screenshot, az új barátom

Nemrégen egy prezentációt kellett tartanom a saját pályafutásomról és a cégem eddigi 15 évéről. Feldobott a dolog és kissé nosztalgikus hangulatba kerültem, amikor átgondoltam azokat régi projekteket, sikereket, kudarcokat, eseményeket, amiket majd fel fogok idézni.Ahogy raktam össze a ppt-t, fokozatosan döbbentem rá: szánalmasan kevés képanyagom van, és azok is leginkább csak az elmúlt pár évből!

Windows Azure, a bájos startup

A Microsoft Windows Azure felhőszolgáltatását az indulás óta körbelengi a startupok diszkrét bája, vagyis amikor látunk egy jó ötletet, használható megvalósítással, kisebb-nagyobb bugokkal.A baj csak az, hogy egyrészt ez a bizonyos indulás már vagy’ 6 éve, 2009-ben volt, másrészt pedig ha manapság valami nehezen nevezhető startupnak, az a Microsoft.Innen nézve pedig, eléggé bosszantó, hogy az […]

VW eredeti csalós szoftverrel!

Ugye a mai szép napon kiderült, hogy az én motorom is csalós, illetve bocsánat, dehogy csalós, csak “próbapadi üzemelés során optimalizált kibocsátást eredményez a nitrogén-oxidok tekintetében”.Vajon mivel jár ez? Multkor beszélgettünk erről M-Service Norbival, aki azt mondta, hogy a dízelbotrány egyik következménye lesze ezeknek az autóknak az értékcsökkenése. Viszont én rájöttem, hogy dehogyis, sőt pont ellenkezőleg!

CIB Soft Business Terminal: valami nagy bűnt követhettem el előző életemben, amiért ezzel ver a sors

CIB folyószámlánk van, evidens volt hogy a bankkártyaelfogadást is a CIB rendszerével csináljuk meg.Hát ez hiba volt. És most nem arra gondolok elsősorban, hogy a CIB webes bankkárya-felülete UX szempontból komoly hivívásokkal küzd, bár ez sem kis probléma.

Gyerek-értemenős antipattern, avagy mit tanulhatna az iskola a repterektől

A suliban, ahova alsóba jár a nagyobbik gyerkőc (direkt nem írom le hogy melyik az, mert egyébként szeretjük, imádjuk), bevezették, hogy délután nem lehet bemenni értük, hanem majd a portán kell szólni, a portás pedig majd jól megkeresi.Hát azt nem mondanám hogy ez az amikor az elmélet nem találkozik a gyakorlattal, mert itt az elmélet […]

Smart City gondolatok

A tegnapi Smart City meetupon, amelyet az EDC Debrecen tartott, felmerült bennem néhány gondolat. Úgy általánosságban sok szó esik a kérdés politikai oldaláról, a városvezetés hozzáállásáról, a közműcégek mint Open Data szolgáltatók bevonásáról, de amikor a konkrét, gyakorlati megvalósítására terelődik a téma, mindig ugyanazt a néhány példát halljuk, a DKV okosmenetrendet, és az ovik energiahatékonyságának távoli javítását.

Épületes beszélgetés a Vodafone-nál.

Voda: -Nem módosíthat díjcsomagot, mert 2014.januárban 2 éves tarifahűségre szerződött.Én: -Nem szoktam hűséggel járó szerződéseket kötni. Megmutatná azt a szerződést?Voda: -Igazából nincs szerződés, telefonon lett kötve a megállapodásÉn: -Akkor biztosan van hangfelvétel, megmutatná azt?Voda: -Az már lehet hogy nincs meg, mert csak 1 évig őrízzük meg a hangfelvételeket.Én: -Akkor mivel támasztják alá, hogy valóban születt ilyen megállapodás?Voda: -Hívja a 1270-en az ügyfélszolgálatot, […]